ÉlesztŐ7 Esztergomban 2023. január 27. - február 5.
VIDEÓ
2023. januárjának végén Esztergom városában tartottuk meg az ÉlesztŐ hetet. Tizennégy lelkes fiatal alkotta idén a csapatot, akik a Schönstatti Fiúmozgalom tagjai.
Maga az ÉlesztŐ projekt egy személyes találkozásokra épülő városmisszió, ahol a programokat, közös imádságokat szervezve, utcán beszélgetéseket kezdeményezve, vagy a házakhoz bekopogtatva próbáljuk felvenni a kapcsolatot a helyiekkel, beszélgetni velük és megismerni őket. A hét célja, hogy a helyi közösséget minél szélesebb palettán keresztül megismerjük, összehozzuk, és természetesen Isten segítségét hívva élesszük azt.
A misszió január 30-án, vasárnap a plébániai nyitómisékkel kezdődött el hivatalosan, és február 5-ig, azaz kerek egy hétig tartott. A napirend általában szokásosan telt: délelőttönként és ebéd után kora estig jártuk Esztergom utcáit és házról házra kopogtattunk, hogy megszólítsuk az ott élőket, beszélgessünk velük és megismerjük őket, esetleg a további programokra hívjuk az érdeklődőket. Az esti órákban pedig egy közös esti ima, majd valamilyen célközönségnek szervezett befejező programon vettünk részt az érdeklődőkkel. Volt a hét folyamán filmest, ahol a közös filmnézés után lehetőségük volt a résztvevőknek kiscsoportos beszélgetések közepette megvitatni a látottakat, volt idősek estéje, ahol az esti ima után kifejezetten a 60+-os korosztálynak szerveztünk beszélgetést és közös időtöltést, de ugyanígy megtalálható volt a programban egy ÉlesztŐsök titkos élete fantázianévvel ellátott bemutatkozó est, ahol az Esztergomiak kérdéseikkel bombázhattak bennünket, egyetemista srácokat, hogy mi a motivációnk, vagy milyen személyes élményeket éltünk meg a héten. Természetesen nem maradhatott el a fiataloknak szóló program sem: szombat este került sor a banzájra, az ifjúsági est volt az egyik lezáró programja a hétnek. Itt a fiataloknak lehetőségük volt közös dicsőítésre, imádságra, valamint pár építő gondolatot is hallhattak az ÉlesztŐ csapat tagjaitól, a jövővel és annak helyes megélésével kapcsolatban. Zárásul egy közös szentségimádás és éneklés zárta az estét.
Ezek mellett az állandóbb programok mellett lehetőséget kaptunk, hogy meglátogassunk pár iskolát, és ott rendhagyó hittanórákat tartva a fiatalabbakat is megismerhessük. Sokunknak nagy élmény volt ez a találkozási mód. Része volt még a hétnek egy társasjáték délután, egy szólj be a papnak stílusú beszélgetés Péter atyával, és a helyi plébánossal, Török Csaba atyával, egy helyi apukák vs. ÉlesztŐs fiúk közös fociest, valamint egy szombat délelőtti kirándulás, ahol a résztvevők igazán erősen megtapasztalhatták a Jóisten gondviselését, miszerint a hatalmas szélből egy napsütéses, kellemes túraidőt varázsolt nekünk.
A programok sokszínűsége ugyan mindig bizakodásra ad okot, de leginkább mégis azok a mosolyok, beszélgetések, és boldogan töltött pillanatok határozzák meg egy ilyen misszió sikerét, amelyeket együtt élhettünk meg az Esztergomiakkal. Esztergom városa nagyon nyitott volt mindvégig a hét folyamán, rengeteg csodálatos élmény érte az ÉlesztŐs csapat tagjait, ezért hatalmas hála is van mindegyikünk szívében. Külön említést érdemel az esztergomi fiatalság, akik már a missziós hetet megelőzve is aktívan kivették a részüket a közös szervezésből, és voltak közöttük, akik bátorsággal jelentkeztek, hogy szívesen kipróbálnák, és eljönnének velünk házról házra kopogtatni is. Nagy öröm volt számunkra Esztergom, hiszen a legkisebbektől a legnagyobbakig, minden korosztályban találkoztunk olyan emberekkel, akik felfedezik egymásban Isten arcát, mindig szeretettel voltak nem csak felénk, vendégek felé, hanem egymás felé is. Sokszor találkoztunk olyan emberekkel, akiktől majdnem szégyenkezve kellett elköszönnünk, hogy mi csak tanulni tudunk tőlük. A kopogtatások alatt rengeteg örömteli, de sajnos legalább ugyanennyi nehéz vagy megrázó történetű emberrel találkoztunk, akiknek, ha máshogy nem is, meghallgatásunkkal, odafigyelésünkkel bízunk benne, hogy segíteni tudtunk.
Habár Isten arra tanít bennünket, hogy 1 eltévedt bárányt is meg kell keresni a 100-ból, nekünk embereknek ez sokszor nem megy, és a 99%-os statisztikával is megelégszünk. Fordított esetben is igaz ez, munkánk sikerét abban mérjük, hogy mennyire térül meg, 1 megtérő egy egész hét városmisszió után nem tűnik soknak, pedig a Jóisten szemében bőven megérte az egy hétnyi fáradozást az az 1 elkóborolt bárány is. Szerencsére az idei ÉlesztŐ projektet nem szükséges egyáltalán ilyen kritikus szemmel nézni. Rengeteg pozitív visszacsatolást kaptunk a helyiektől, többen mondták, hogy jövőre várnak vissza bennünket, ez mindig megmelengeti az ember szívét. Azt gondolom mi ÉlesztŐsök is mind elmondhatjuk, hogy rengeteg pozitív emlékkel és élménnyel gazdagodtunk, és a kovászból, amit megpróbáltunk az esztergomiak kenyerébe juttatni, a miénkbe is került bőven, ezért nincs is ide illőbb mondás, mint a mottónk: ÉlesztŐ, Veled növekszünk!
„Külsős-belsősként” az ÉlesztŐ
Hertelendy Ági vagyok, afféle „helyi erő”. A Vízivárosi templomhoz kötődik a gyermekkorom és egyetemistaként is hazajárok Pestről, amikor csak tehetem. Szeptemberben eljutott hozzám az ÉlesztŐ híre egy e-mail formájában. Maga az ötlet, hogy Esztergomban missziós hetet szerveznének …valakik…, egészen lelkesített, de nem volt bennem túl optimista kép a fogadtatást és az eredményt illetően. Ennek ellenére a megelőző megbeszéléseken, ahova minket is bevontak, bekúszott a gondolataim közé a „misszió”. Ahogyan telt az idő, egyre figyelmesebb lettem, ha valahol ilyesmiről hallottam. Nem voltam túl nagy segítség az előkészület legjelentősebb részében, mert a hét hétfő reggeléig el voltam havazva nehéz vizsgákkal. Ez olyannyira kimerített, hogy a hétfői vizsgám után őszintén szólva nem is érdekelt, hogy hogyan fog sikerülni az egész, a táskámba is csak kétnapi ruhát pakoltam, mikor hazaindultam, gondolva, hogy a „kötelező” rész után úgyis visszajövök Pestre.
És akkor hazaértem. Otthon tudatták a szüleim, hogy 10 perc múlva ideérnek a vendégek, és egy Tematikus beszélgetés közepén találtam magam. Más házaspárok jöttek hozzánk és két ÉlesztŐs, ez a rengeteg program egyike volt csak. Utána szaladtam is a plébániára megbeszélni a másnapi rendhagyó hittanórákat, amiket a Srácokkal, illetve Marcsi és Enikő barátnőmmel az állami iskolában tartottunk. A megbeszélés átalakult egy közös énekelgetéssé Péter atyával, ami pedig átcsapott egy hatalmas dicsőítésbe, ehhez foghatóban még nem volt részem. Az a kirobbanó lelkesedés, öröm, tánc, és felszabadult ujjongás maga Isten volt közöttünk. Elképesztően hálás vagyok, hogy így is bemutatkozott nekem. Ahogy a többi srác is visszaszállingózott a városból, minket pedig marasztaltak, részt vehettünk a napot lezáró közös esti imán. Hallgattam a 15 fáradt, de lángoló lelkű ÉlesztŐst, ahogy együtt a Szentlélek himnuszt éneklik, és azt éreztem, hogy én innen soha nem akarok visszamenni Pestre.
Egy hétig nem is mentem, helyette hagytam, hogy beszippantson az ÉlesztŐ, bekapcsolódtam én is a délelőtti kopogtatásokba, utcazenébe, iskolai órák levezetésébe és esti imádságokba. Amikor pesszimista voltam a hét fogadtatását és az eredményét illetően, nagyot tévedtem, mert valami énbennem már elkezdődött. A srácok egyik nap kérdezték, hogy nem nehéz-e helyiként felkeresni, megszólítani, meghallgatni az ott lakókat, mert idegenként sokkal bátrabb az ember. Ebben talán igazuk lehet, de én úgy láttam, hogy itt van Péter atyával 14 fiú, és ez kell ahhoz, hogy én tegyem otthon, amit mindig is kellett volna tennem.
