Hitben erősödni, teremteni, adni és nyomot hagyni. 

Az ÉlesztŐ főbb célkitűzései ezek, melyek 2021 tavaszán fogalmazódtak meg néhány lelkes fiatal közt, akik Péter atya inspirációjával létrehozták a közösséget. 

Bálint, Ábel, Csongor, Beni és Benyó, akik a Schönstatti Fiúmozgalom aktív tagjai, megfogalmaztak egy tervet, mellyel orvosolni lehet a napjainkban felmerülő problémákat a hívő és Istentől még távol élő ifjúság körében. Céljuk volt, hogy löketet és jó példát adjanak, dinamikus, élettel teli közösséget hozzanak létre lokálisan. Szerették volna elérni, hogy a munkálkodásuk gondolatébresztő lehessen mások számára, ezáltal minél többen elindulhassanak Isten felé. 

Ez a gondolat továbbfejlődött és mára még pontosabban körvonalazódott. Az ÉlesztŐ közösség struktúrája ma megkülönböztet Kemény magot és Legkeményebb magot, ennek tagjai azok, akik őrködnek a Közösség céljainak, elveinek betartása felett - így megőrizhető az egység. A célok belső célkitűzésektől haladnak nagyobb, külső elhatározások és feladatok felé. 

Az ÉlesztŐ tagjainak küldetéstudatának erősítése, az egymás felé fordulás és a türelem fejlesztése központi szerepet játszanak a belső fejlődésben. Csak így érhető el, hogy a tagok feltöltekezve másoknak képesek legyenek az öröm Istenét bemutatni. A tagok vallják, hogy az ÉlesztŐ a hivatáskeresésük egyik mérföldköve, mivel megerősödést nyújt számukra a közösség, a mély témák és az átélt tapasztalatok, élmények.

Az ÉlesztŐ meggyőződése:
  • Valljuk, hogy életünk megéléseit, istenélményeit feladatunk továbbadni másoknak. Nem rejthetjük véka alá a megéléseinket, hanem tovább kell adnunk mások számára Istenhez köthető élményeinket. Hiszen az élet nem marad meg önmagának, hanem továbbadatik. 

  • Hisszük, hogy minden lélek értékes és egyedi, valamint az Üdvösségre hivatott el teremtésénél fogva. Ebből adódóan feladatunknak érezzük, hogy hozzájáruljunk mások üdvösségre vezetéséhez, hiszen egy gyertya sem lesz kevesebb attól, ha meggyújt egy másikat. Ehhez elengedhetetlen, hogy odaforduljunk másokhoz és személyes foglalkozásokkal, közvetlenül segítsük őket, így, távlatokat megnyitva közösen építsük Isten Országát. 

  • Úgy véljük, hogy az emberek éhezik és szomjazzák az igazságot, valamint a más emberekhez való kapcsolódást. Mivel látjuk ezt a szükséget, feladatunknak érezzük a  belső megélésünket és meggyőződésünket megmutatni az embereknek. Alá akarjuk támasztani mindezeket tanúságtételekkel, hogy akár saját gyengeségeink által is kapcsolódhassanak hozzánk mások: lássák azt, hogy mi sem tökéletesek, hanem törekvők vagyunk. 

  • Kapukat szeretnénk nyitni, ledönteni a rossz beidegződéseket,  ezzel vonzó és valódi képet adni az Egyházról.

  • Szeretnénk megismerni az embereket, az ő történeteiket, ezáltal megvalósul saját magunk “élesztése”. Megerősödünk így a hitünkben, hivatásunkban a közösség és a megélt tapasztalatok által - tűzben maradunk. 

  • Hisszük, hogy Isten szeretete és öröme sürget minket, hiszen Jézus el fog jönni másodjára. Tudjuk, hogy amíg nem jön el, addig még van lehetőségünk tenni. Valljuk, hogy minden lélek értékes és az üdvösségre van meghívva, és egyesével, rajtunk is múlhat, hogy megtalálja-e egy ember az üdvösséget.

Kép
Elhívásunk

Mint ahogy Lukácsnál olvashatjuk: “Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen, és betegségek gyógyítására.” Lk 9.1 - központi gondolat ez az ÉlesztŐ számára is. Ennek tükrében hatalmas ereje lehet és nagy csodákra képes egy közösség, melynek feltett szándéka Isten üzenetét közvetíteni a ma embere számára.